Hollóasszony

„...de ne izgulj, viszek gázsprayt; ne aggódj, amíg mellettem vagy” – mondta a telefonban. Na ez volt az a pillanat, amikor tényleg kicsit elkezdtem izgulni. Hiszen Feldobolyban (fotózásunk helyszínén) az egy főre eső medvék száma kicsivel magasabb a megnyugtató nullánál, az egyikük köztudottan a temető mellett lakik. Nagyjából így indult az a vadregényes glamour fotózás Marton Enikővel, aminek a végeredménye ez a képsorozat. Hatalmas élmény volt számomra (is): életemben először láttam mókust 'beszélni' (minden valószínűség szerint velünk perelt, hogy mit is keresünk az ő helyén), láttam hollót köszönni (repülés közben oldalvást fordult, két szárnyát összecsukta egy pillanatra, és érdekes hangot hallatott), időközben pedig egy mátyásmadár is megjelent. Medvét végül szerencsére nem láttunk (persze abban nem lehetek biztos, hogy ő nem látott-e minket). Enikő háromgyermekes, sok mindent megélt édesanya, rengeteg élménnyel, tapasztalattal, érzelemmel, színnel, amelyekből (úgy hiszem) sok-sok megcsillan ezeken a fotókon. Egy kicsit át is adom neki a szót:   „A fájdalomnak sok arca van. Aki táncol, tudja... Minden megélt, átélt, kibírt fájdalom felemel, égig emel, de először padlót kell fogni tőle, kétrét görnyedve, megtörni... Csak utána lehet repülni.... Nem tudom, hogy Kátai Judit honnan tudja (lehet, hogy ő is csak egy született boszorkány, sokan vannak Erdélyországban, nem lehet véletlen, hogy ide vetődött), de minden egyes képpel életem/létem, egy-egy lényeges momentumát ragadta meg. Minden kép igaz. Döbbenetes IGAZ. Azt hiszem, ezt nevezik tehetségnek. Mindig hálás leszek neki az élményekért, és az igazságért, amit elém tárt!”   Én is irtó hálás vagyok a szavaiért, de mindenekelőtt az élményért, amit nekem adott ez a fotózás!   Hogy miért Hollóasszony a sorozat címe? Hosszú ideje követik a hollók Enikőt, bárhová megy, felbukkannak, csapatostul, köszönnek neki, ki tudja, talán vigyáznak rá...